Tanácsadás a Szülők Lapja nyertesénél « Ölbebaba

Tanácsadás a Szülők Lapja nyertesénél

A Szülők Lapja nyereményjátékának nyerteseA Szülők Lapja már korábban beharangozott nyereményjátékán az egyik szerencsés édesanya hordozási tanácsadást nyert az Ölbebabától.

Tímeával és családjával Kalmár Alexandra hordozási tanácsadónk találkozott. A lelkes édesanya 3 hónapos babáját eddig elöl hordozta rugalmas hordozókendőben, most a hátra kötést szerette volna kipróbálni. Elszántsága igen bátorrá tette: bár a baba nyűgösködött hátravétel közben, nem adta fel, a hátán pedig a pici is rögtön megnyugodott. Csatos hordozót is próbáltak, ami az édesapának nagyon tetszett, de Tímea inkább a szövött kendő körülölelő érzését választotta. A teljes család jelen volt a találkozáson, köztük az óvónéni nagymama is, aki nagyon támogatja lányát a hordozásban, szoptatásban, együttalvásban. Tímea számára akkora élményt jelentett a találkozás, hogy a végén még a hordozási tanácsadói tanfolyamok iránt is érdeklődött, mivel Szekszárd környékén még kevesen vannak, aki szakszerűen tudnának segíteni az édesanyáknak a babahordozásban.

Gratulálunk a nyertesnek, és szívből örülünk, hogy valóban adhattunk ezzel a nyereménnyel!



2011. június 20. Nincs hozzászólás

Címkék:


Kategóriák: Blog


Magyarinda Családi Fesztivál

Ismét egy jónak ígérkező hordozós program! Részletek a Facebookon!

Nemzetközi Babahordozó Hét 2015

2015. október 4-10. között ismét Nemzetközi Babahordozó Hét! A hazai eseményeket többek között itt követhetitek nyomon: http://www.babahordozohet.hu/ https://www.facebook.com/babahordozohet

Kendő-/hordozógyűjtés, hogy könnyebb legyen a terhük

Egy hordozó édesanyához odalépett egy menekült édesanya, és kérte, mutassa meg, hogyan kötötte fel a babáját, mindjárt hozza a...

Kötődéselmélet, neuropszichológia és babahordozás

A Beli Buba szeretettel meghívja a téma iránt érdeklődőket Dr. Henrik Norholt előadására, melyet “Attachment Theory, Neuropsychology and Infant...

Babahordozós kép és egy szöveg az adó egy százalékának felajánlásáról. Részletek a képre kattintva.