Tappancsok Maliban « Ölbebaba

Tappancsok Maliban

Hatalmas várakozással tele indultam az Afrikai-Magyar Egyesület orvosi missziójára 2009- ben. Mint az egyesület munkatársa fotódokumentációt készítettem a VI. Orvosi misszióról Maliban, Bamakoban és környékén.

Rengeteg addig ismeretlen, szokatlan és nagyon MÁS dologgal találkoztam, többek között a szegénység egy olyan fokával, amikor is az ember elgondolkodik rajta, hogy vajon ők a szegényebbek vagy mi ?!
Mi, akiknek a gyermekeik táblagépeken játszanak, cserébe „ritkán” sétáltatják állatkáikat, mi, akiknek márkás ruháink vannak, cserébe kevésbé tudjuk megbecsülni az egyetlen papucsot amink van, vagy mi, akiknek van csodababakocsink, cserébe nem nagyon éljük át a babahordozás és ezáltal egy teljesen más kapcsolat rejtelmeit az újszülöttünkkel.

Ez utóbbi gondolat tulajdonképpen már nem teljesen helyénvaló, hiszen egyre inkább elterjedt Európában is az ölbebaba-koncepció. Drágábbnál drágább anyagokból és megoldásokkal teli elkészült babahordozókat kapni, miközben ezt a föld másik felén olyan végtelenül egyszerűen oldják meg fillérekből, hogy azt gondolom, e tekintetben is lenne még mit tanulnunk.

Bár elsőre számomra kicsit ijesztő volt, ahogyan az afrikai nők gyakorlatilag a hátukra hajigálják újszülöttjeiket, de hát ezek a gyermekek is csak felnőnek valahogy, így nyilván talán egyfajta túlféltés az, ami övezi az ehhez társuló európai mivoltomból fakadó gondolataimat.

A metódus tulajdonképpen a következő: egy hatalmas kendő alsó részét megkötik a derekuk körül. A babát elkapjak egy kezüknél, majd gyakorlatilag a hátukra hajítják, de olyan ügyesen és gyorsan, hogy majdnem követhetetlen, mindenesetre semmi durvaság nincs benne, még ha elsőre így is hangzik :-).

Ezáltal a baba alatt van a megkötött rész, majd a kendőt ráhajtva a babára, a felső két csücsköt a mellük fölött kötik meg szorosan, és ennyi! Két kicsi tappancs kandikál ki elöl, ebből tudható néha csak, hogy ott egy baba, olyan ügyesen be van bugyolálva ezzel a végtelenül egyszerű és biztonságosnak tűnő módszerrel. Így mosnak lehajolva, miközben a baba rázkódik, tulajdonképpen majdnem hogy fejjel lefelé, de olyan jókat szunyókál, hogy az csak na! Így mennek a piacra a fejükön számomra több tonnának látszó textillel, gyümölccsel, mikor milyen portékával, és így csinálnak gyakorlatilag mindent.

Azt hiszem, még egy dologra magyarázatot kaptam. Nyilván ez genetika is, de az egyrészt rettenetesen fiatal korban kezdődő szülések (jellemzően 16 évesen már van legalább egy gyermek és néhányuknak harmincegynéhány éves korukra 8-10 gyerkőc), akik csüngnek az anyjuk mellein, amíg csak lehet, másrészt pedig ez a rettenetesen szorosra kötött hordozó, azt gondolom, hogy gyakorlatilag megadja a magyarázatot az afrikai nők mellének jellegzetes mivoltára.

Rettenetesen érdekes a világuk számomra. Érdekes, tanulságos és kicsit megrázó, amikor látom a gyerekeket karikát hajtani, mert nincs más játék, miközben itthon látok megannyi gyereket a televízió előtt ülni és nem ismerni a természetet, és érdekes, hogy mennyire másképp élik meg az anyaságot, a családot, mint ahogyan az európai emberek.

Én nem tudnék Afrikaban élni, de sok szempontból azt mondom, irigylésre méltó, hogy mennyire természetközeliek tudnak maradni, és ez így van jól.

Kasza Kriszta