Ölbebaba-sztori

2008-ban a Mamami.hu fórumáról összegyűlt egy kis csapat, hogy megszervezzék az első Nemzetközi Babahordozó Hét hazai programját. A cél az egészséges, biztonságos és kényelmes babahordozás népszerűsítése volt, és viszonylag hamar kiderült, hogy a legjobb módja a közös munkának az, ha szervezett formában folytatjuk. 2009 végére, többszöri nekifutásra sikerült megalapítani az Ölelés Babahordozó Egyesületet, megszületett az Ölbebaba.

2010-től beindult a munka. Igyekeztünk a legváltozatosabb módon terjeszteni a babahordozást: honlapot (www.olbebaba.hu) és Facebook oldalt indítottunk, eljutottunk újságok oldalaira, rádió- és tévéműsorokba. Évről évre csatlakoztunk a Nemzetközi Babahordozó Héthez, majd mikor azt tapasztaltuk, hogy a helyi szervezők várakozáson felüli lendülettel vették át a stafétát, hátrébb léptünk, és a továbbiakban szakmai és szervezeti hátterünkkel támogattuk őket. Részt vettünk családoknak szóló rendezvényeken a nagyobb fesztiváloktól a kisebb kerületi baba-mama napokig, elindítottuk a saját programjainkat, mint a Hordozásünnepet és az Ölbebaba klubokat, feltaláltuk a babás mozit (amit később átvett egy azóta megszűnt művészmozi), és rendszeresen vendégei voltunk a Védőnő-Szülésznő Konferenciának. Segítséget nyújtottunk a családoknak online tanácsadás és szakmai ajánlások formájában, és elsőként készítettünk térképes keresőt a babahordozási tanácsadókról és a babahordozó klubokról, hogy összehozzuk őket a számukra elérhető személyes segítségekkel. Kivettük a részünket a szakmai munkából is. Többen elvégeztük valamelyik babahordozó iskola képzését, nyomon követtük az iskolák életét, próbáltuk folyamatosan gyarapítani a tudásunkat. Szakmai anyagokat gyűjtöttünk, cikkeket írtunk, és 2011-ben kiadtuk saját, Babahordozás című információs füzetünket. Ugyanebben az évben Országos Babahordozó Szakmai Napot szerveztünk, ahol kísérletet tettünk egy összehangolt szakmai munka elindítására, 2014-ben pedig a babahordozás ortopédiájáról tartottunk szakmai konferenciát. Együtt dolgoztunk más civil szervezetekkel, többek között az LLL Magyarországgal, a TAVAM-mal és a NOE-val, és több neves szakemberrel, akik közül állandó pártfogónkat, Bagdy Emőkét emelnénk ki.

Akik ma levesznek egy hordozót valamelyik bolt polcáról, vagy a Facebookon böngésznek, talán már nem is tudják, mi az az Ölbebaba. Nem csoda, az utóbbi hónapokban lényegében teljesen inaktívvá vált az Egyesület, nem veszünk részt programokon, nem születnek cikkek, az adatbázisaink messze nem naprakészek. Persze utóbbival még lenne bőven tennivaló: mintha a földből nőnének az újabb klubok, újabb tanácsadók, újabb hordozóeszközök. Mi pedig…

Elfáradtunk

Amikor indultunk, sok volt a munka, de sok volt az energiánk is, lelkesek voltunk, és napról napra feltöltött minket az, hogy valami nagynak vagyunk a részesei. Közben pedig nem gondoskodtunk az utánpótlásról. Nem gondoltuk, mennyire kevés lesz az időnk, amikor már nem csak egy csecsemővel jövünk-megyünk, hanem már két-három gyerek szaladgál körülöttünk. Nem gondoltuk, mennyire elfogy az energiánk, amikor a kihívások feladatokká, kötelezettségekké válnak. Nem gondoltuk, hogy mennyire kedvünket fogja szegni, hogy a babahordozó szakma időről időre csatatérré válik, amelyen hol villámhárítókká válunk, hol két tűz közé vagy éppen a célkeresztbe kerülünk.

Rossz menedzserei voltunk önmagunknak: míg részt vettünk minden nagyobb karitatív akcióban, vagy éppen mi magunk szerveztünk gyűjtést, addig az egyesületi eszközpark saját, személyes hordozóinkból és összesen három darab adományba kapott hordozóból állt. A civil szférában nem egyedülálló módon pénzünk sem volt soha.

Mindezek ellenére nem érezzük úgy, hogy kudarcot vallottunk. Sőt.

Büszkék vagyunk

arra, amit elértünk. Úgy indultunk, hogy szeretnénk független, hiteles forrás lenni a családok számára, hogy érezzék, egyetlen célunk, hogy megismertessük velük a babahordozást, hogy amit nyújtunk, az nem egy termék vagy szolgáltatás, amit (már megint) meg kell venni, hanem információ. Éppen ezért nem kötődtünk egyetlen hordozómárkához és egyetlen hordozóiskolához sem, noha idővel többen egy-egy iskola tanácsadójává, vagy egy-egy vállalkozás alkalmazottaivá váltunk.

Sokat munkálkodtunk azon, hogy itthon is minél szélesebb körben elterjedjenek a helyes hordozás alapjai, amiket a magyarországi oktatók honosítottak meg. Szerettünk volna kidolgozni különböző szakmai sztenderdeket, mi több, még az a hiú ábránd is megfordult a fejünkben, hogy védjegyet hozunk létre, de be kellett látnunk, hogy egyszerű babahordozási tanácsadókként ehhez nincs meg sem a kellő tudásunk, sem a kompetenciánk, sem az anyagi hátterünk. Mégis azt vettük észre, hogy sztenderdek és védjegyek nélkül is hivatkozási alappá váltunk, egyre többször élhettük meg azt, hogy tényleg forrás lettünk.

Sokat tanultunk, sokat változtunk, más hordozóiskolákból, más tudással jöttünk, vagy éppen nem is végeztünk el iskolát – mindig is sokfélék voltunk. Egy valami mégis mindig ugyanaz maradt: az a szemléletünk, ha úgy tetszik a hitvallásunk, hogy legyen a babahordozás szabadsága mindenkié. Számunkra ez volt a legfontosabb, amit kaphattunk, és ezt akartuk továbbadni Nektek is. Ez volt a célunk és ez volt a mércénk, amit nem engedhettünk sérülni.

Szóval vége

Elfogytak a tartalékaink, de elfogyott a munkánk is: a küldetés, amit kitűztünk magunk elé, teljesült, hiszen itt van a sok tanácsadó, a sok gyártó, a sok klub, és Ti, a megszámlálhatatlanul sok hordozó család. Szóval nem szomorkodunk. Persze lehetett volna új feladatokat keresni, más célokat és más mércéket felállítani, de az már nem az Ölbebaba lenne, mi pedig szeretnénk, ha erre az Ölbebabára emlékeznétek… De mielőtt lelépünk…

Még van egy tartozásunk

Megígértük Nektek, hogy az utolsó nagy, szakmai megmozdulásunk tanulságait megosztjuk Veletek. A fent leírt okokból lassabban haladunk vele, mint szeretnénk, de legyetek türelemmel, hamarosan átnyújtjuk ezt a – nevezhetjük így – búcsúajándékot!

Azután tényleg elbúcsúzunk…

_____

A hazai eseményeket többek között itt követhetitek nyomon:
http://www.babahordozohet.hu/
https://www.facebook.com/babahordozohet

“Turi-Nagy Éva, a Beli Buba Babahordozóiskola megálmodója és alapítója gyászolja drámai hirtelenséggel elhunyt férjét, Nagy Zoltán Józsefet, vagy ahogy barátai ismerték őt, Púdert, aki Évával karöltve rengeteget dolgozott azért, hogy a babahordozás ilyen népszerűségének örvendjen ma Magyarországon.

Gyújtottunk Zoliért, Púderért egy gyertyalángot, ha nem is találod a megfelelő szavakat, de szeretnéd elmondani a családnak, hogy egy gondolat erejéig velük vagy, csatlakozz hozzánk itt: http://www.gyertyalang.hu/szemely/96733

Évára és három gyermekükre együttérzéssel és nagy szeretettel gondolnak munkatársai és tanítványai. Tudjuk, hogy minden gondolat és energia, ami most feléjük áramlik, segíti őket ebben az embert próbáló időszakban.

Engedd meg Éva, hogy ily módon is kifejezzük feléd együttérzésünket és támogatásunkat!”

Kedves Éva!

Engedd meg, hogy mi is együttérzésünket fejezzük ki neked és családodnak!

“Share The Adventure!” / “Oszd meg a kalandot!”

A részletekért keressétek a rendezvény honlapját és Facebook oldalát!

Gyertek ismerkedni, próbálgatni, ha jó sokan leszünk körbetekerjük a tavat kendőkkel. És íme a programok Köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy ez létrejöhessen, most már csak rajtatok múlik, hogy sikerül a fesztivál!

Programok itt

Újszülött hordozásáról szeretnék kérdezni. Június közepén születik meg a babánk, akit szeretnék hordozni. Nem kizárólag hordozásban gondolkodom (babakocsi is lesz) de praktikussági szempontok miatt biztosan szükség lesz rá. Kaptunk ajándékba egy mei tai-t de úgy tudom, az csak 3-4 hónaposnál nagyobb babáknak megfelelő. Az első 3-4 hónapra szeretnék valami megoldást találni. A párom nem akar kendőt használni, mert macerásnak tartja. Teljesen elzárkózik a használatától, ezért később átváltanánk a mei tai-ra. Én egy rugalmas kendőre gondoltam az első hónapokra, de attól félek, hogy a több réteg kendő nagyon meleg a július- augusztusi hőségekben. Ez mennyire szokott problémát okozni a babáknak?
A másik félelmem, hogy ha nagy baba lesz (4 kiló körüli) akkor kitart-e a rugalmas kendő teherbírása addig, amíg át lehet ültetni a mei tai-ba?
Elég árérzékenyek vagyunk – különösen, hogy csak átmeneti megoldásnak szeretnénk kendőt – de azért persze az a legfontosabb, hogy a babának megfelelő támaszt nyújtson és kényelmes legyen.

Mit ajánlotok ilyen esetre?

Előre is köszönöm a segítséget,

Gabi

Kedves Gabi!

Engedd meg, hogy összeszedjem, milyen szempontok alapján keresünk most hordozóeszközt: újszülött kortól mei-tai-ozható korig, nyáron is kellemes viselet legyen, és ne legyen nagyon drága. Ezek alapján az alábbi gondolatok, eszközök jutottak eszembe:

A nagy nyári kánikula miatt (ha lesz idén ilyen) engem is elbizonytalanít a rugalmas kendő, nem is annyira a baba miatt – róla nem tudjuk még, hogy mennyire lesz érzékeny a melegre -, de téged is melegít majd a kendő, lehet, már itt elbukott ez a dolog. Minél vékonyabb, könnyedebb a rugalmas kendő, annál hamarabb kinövik a babák, így egy vékonyabb modell biztos nem lenne jó 3,4,5 hónapig.

A szövött hordozókendő könnyedebb megoldás, mint a rugalmas, és akármeddig kiszolgál titeket, előre, csípődre, hátra is teheted a babád vele, ha megtanulod a módját. Viszont ha a párod elzárkózik a kötözgetés elől, tán kár lenne őt kihagyni az első hónapok együttléteiből, pláne, hogy amíg te gyermekágyban pihensz, ha lenne egy nem tekergetős eszközötök, apa a babával tudna tenni-venni, téged kényeztetni.

Van egy olyan eszköz, ami hasonlít felépítésében a mei tai-okra, de könnyebb, kevesebb mozdulat őket felvenni, jó picibabákra és van “lengébb”, nyári modelljük is. Ő a Bondolino. 30000.- körüli egy új ára, keressetek rá a neten, ha gondoljátok, s ha izgalmas lehet számotokra, vagy felmerül vele kapcsolatban kérdés, kérdezzetek bátran.

A Bondolinonál olcsóbb, de még mindig 20000.- fölött van a Pöti. Ő viszkózból készül, így hűvösebb tapintású, könnyű, nyáron is kényelmes viselet. Jól kihasználható, mert picibabákhoz is isteni, de később a mei tai-t is klasszul kiegészítheti csípőnhordozáshoz, könnyed, rövid kiruccanásokhoz. Nincsenek lelógó pántjai, használata alapján a kifejezetten egyszerű eszközök közé sorolnám. (Rá is igaz, mint a Bondolinora, ha bármi kérdés felmerül, kérdezzetek bátran.)

A karikás kendők jutottak még eszembe, mint tökéletes lehetőség egy picibabának, s utána úgyanúgy használhatók tovább is, mint a Pöti. Pötinél olcsóbbak, más érzés egy kicsit velük lenni, hiszen más anyagból vannak, s kicsit több mozdulat a használatuk, de nem ördöngősség ő sem. Itt többféle márka, modell létezik, én 17-19ezer forint között ismerek újonnan már szuper karikásokat, de nem ritka a használt karikás kendő, s ők ennél is olcsóbbak.

Hát, nem tudom előre visz-e most ez a válasz titeket, vagy a bőség zavara kerülget. Szóljatok, ha bármiben segíthetek még!

üdv,

Szabó Vera

Az első héten Lusakában, Zambia fővárosában, egy iskolát festett le a társaság kívülről. Én ennek már csak a végére értem oda, mert a munkahelyi teendőim még Budapesthez kötöttek. Közel 24 órás, időzónákon keresztül-kasul utazás utána a magyarral egy időzónában landoltam Lusakában és csatlakoztam, az akkor már teljesen belelkesült kis csapathoz. Hatan érkeztek Nagy-Britanniából, a csapat két vezetője és négy huszonéves fiatal, egy újságírólány Hollandiából és én pedig a magyar színeket képviseltem természetesen. Így ez a nyolcfős kis brigád igyekezett szebbé-jobbá tenni néhány zambiai mindennapját.

Az akció második hetében (nekem még első!) elindultunk a Zambia északi részén fekvő Kitwe-be, ahol egy szegénynegyed szélén felépített iskola lépcsőjét próbáltuk rendbe hozni, újra lebetonozni. Az iskolának új sportszereket is adományoztunk, ami rögtön tanítási szünetet jelentett a gyerekeknek. Nagyon népszerűek lettünk hirtelen a helyiek körében. Ahogy itt végeztünk indultunk délnek Choma-ba, ahol egy lelkészcsalád búcsúztatására csöppentünk a vasárnapi istentisztelet keretében. Az ottani karitatív munkánk egy orvosi rendelő külső festésére korlátozódott és betekintést nyerhettünk Zambia egyik legjobb bentlakásos középiskolájának mindennapjába.

Ezután pedig a fáradtságos munkát néhány nap turistáskodással ünnepeltük meg Livingstone-ban, ahol a Viktória vízesés is található.

Nos, először is Zambiában fehérnek lenni, azt jelenti kiváltságos vagy. Kivétel és kétség nélkül felruháznak a szépség, a gazdagság és az okosság erényeivel. Ami egyrészt nagyon jóleső érzés, mert lesik minden kívánságod, másrészt meg pedig csalódás, mert ezért mindig várnak is valamit cserébe. Az emberek, főleg a gyerekek, sokszor integettek nekünk távolról vagy kíváncsiskodó mosollyal az arcukon követtek minket a tekintettükkel.

Másrészt ott az idő fogalma teljesen másképp értelmezett. Nem köti úgy őket, mint minket itt Európában…

Harmadrészt, pedig a táj! A fák, a hegyek, a nádasok, a felhők…Hát, az csodálatos! Varázsa van, ereje, amit nézni kell, amit érezni kell…

És egy hordozós oldalon, azt hiszem, most már ideje a hordozásról is szót ejteni… J A pici gyermekeket az anyukák az oldalukra vagy a hátukra kötve hordozzák, az úgynevezett csitengében. Ez egyszerűen csak egy nagyon darab színes vászon, amit mindenre használnak. Több rétegben szoknyaként derékra kötve, fejre tekerve turbánként vagy teherhordásra vállon megkötve. A nők akár irodai munkába is viszik magukkal a gyerekeiket a hátukra kötözve, és valami asztalterítő-szerűséggel bebugyolálva. Nem egy nőt láttam így kiskosztümben reggelente igyekezni a munkába.

Zambiában minden egy kicsit több, nagyobb, mélyebb. Néha nehéz is szavakba önteni…

Így ha megkérdezik tőlem, hogy ’Milyen volt Afrika?’ Könnyen jön a válasz: Aa-aa-a

Agárdi Anikó